Oktoberfest Budapest 2.0
A jövő héten nyit Budapesten a magyar Oktoberfest sörfesztivál 2.0, csütörtöktől négy napig sör fog folyni a csapból is egészen vasárnap éjfélig. A helyszín a Városligeti Műjégpálya. Elővételben már 10.000 jegy elkelt, a szervezők azonban naponta számítanak ennyi látogatóra. Mivel a müncheni Oktoberfestre rendszeresen mintegy 30-40.000 magyar vendéget regisztrálnak alkalmanként, ezért a mostani becsült látogatószám nem is tűnik soknak a szervezők számításai szerint.
Mit hoz az Oktoberfest a kézműves sör kedvelői számára? Kérdeztem Necz Istvánt a magyar Oktoberfest főszervezőjét.
Kuriózuma a magyar Oktoberfestnek, hogy kiharcolta a jogot, hogy együttműködhessen a hazai kézműves sörfőzdékkel. Ugyanis a hivatalos müncheni rendezvényen csak helyi sört mérhetnek. Körülbelül hatvan kézműves sörfőzde lesz jelen, tehát a sör kínálatot a magyar kézműves-kisipari sörfőzdék szervesen együtt alkotják a Paulanerrel aki egyben a rendezvény főtámogatója. Érdekesség még, hogy többek közt egy amerikai mikro sörfőzde is érkezett a fesztiválra, Kentucky-ból, és az öt sörükből három az érlelés utolsó fázisát bourbonos hordóban töltötte, ami olyan 8-10% körüli alkohol fokot garantál.
A kézműves söröknél maradva külön öröm, hogy ők kapják majd a legnagyobb teret a rendezvényen. Lesznek majd külön pohármosók, mert természetes dolog, hogy valaki a kedvenc poharával vagy korsójával érkezik egy sörfesztiválra. Helyben azonban műanyag poharak lesznek, lesz azonban 6.000 darab üveg pohár ajándékozási célokra. A Paulaner sör 0,4 l-es és 1 literes kiszerelésben lesz megvásárolható, az előbbi 650.-FT-ba fog kerülni. A magyar kézműves sörök pedig 350 FT-tól kezdődnek 1.000 Ft.-ig, tehát sok esetben nem a Paulaner lesz a legdrágább sör a fesztiválon.
A fesztivál szervezők meg szeretnék valósítani, hogy a magyar Oktoberfest nemzetközi szintre kerüljön és ezzel általában a magyar sörfogyasztást emeljük nemzetközi szintre és túlmutasson a nemzeti határokon. A magyar projektcég külföldi befektetői közül számosan, több mint hatvan cég foglalt VIP helyet, mert szeretnének megismerkedni a magyar kézműves sörfőzdékkel.
A Paulaner magyarországi képviselőjét, Zsélyi Gábort is megkérdeztem, az itthoni Októberfest mit jelent a Paulaner számára, egy ilyen neves gyártó milyen elvárásokkal érkezett erre a fesztiválra? Mennyi sörrel kalkuláltak előzetesen, ami el fog fogyni?
Erre nagyon nehéz válaszolni, mi előzetesen 200-300 hordóra gondoltunk a korábbi Oktoberfest fogyasztása alapján. Erre azért sem könnyű válaszolni, mert ha tényleg meg tudjuk szólítani annak a 30-40.000 magyar sörfogyasztónak a jó részét akik nagyjából azonos létszámban évről évre kiutaznak Münchenbe, valamint azokat a sörkedvelőket akik ilyen olyan okokból eddig még nem utaztak ki, de Budapestre könnyebben eljönnek, nos akkor valóban helytálló lehet a becslés.
Ez nem elhallás? Valóban évente harminc-negyven ezren utaznak ki az Oktoberfest miatt?
Igen ez így van. De nem az a célunk, hogy hektoliter csúcsokat döntögessünk, hanem az, hogyha valaki eljön hozzánk, akkor egyrészt találkozzon az eredeti Oktoberfest sörrel, mert aki a Paulaner sátorba fog jönni pontosan ugyanazzal a sörrel fog találkozni amivel a müncheni Oktoberfesten lehet. Ez egy láger típusú sör, egy nagyon finom, nagyon letisztult, selymes sör, kicsit itatja magát, ezért veszélyes, de a hölgyek is szeretik. Alkoholfoka: 6%.
Mind a négy nagy német sörgyár a fesztivál időtartamára igyekszik apait-anyait beleadni, hogy a vendégek elvárásainak, ízlésének megfelelő legyen. Az alapanyagok kiválogatására már jó előre nagy gondot fordítanak. A cél az, hogy abból a minőségből, ami kint elérhető a magyar fogyasztók is kapjanak valamit, én biztos vagyok benne, hogy emiatt évről évre többen és többen fognak eljönni.
A Paulaner és a magyar kézműves sörök között milyen a viszony? Egyáltalában van valamilyen kapcsolat? A két kategória hogyan kapcsolódik egymáshoz?
Szerintem nagyon jól. A Paulanerről tudni kell, hogy az egyetlen sörgyár Európában és a világon, aki olyan mértékben ragaszkodik a tradícióihoz, hogy még mindig az eredeti receptet használva a német tisztasági törvényt betartva és azon túl készíti a söreit, azaz nincs licencfőzés. Ez azt jelenti, hogy az a sör amit itt fogunk kóstolni az ugyanaz mint amit Dél- Afrikában, Új Zélandon és bárhol máshol világszerte.
A Paulaner ragaszkodik ehhez és őt igazolják a számok. Mert ő az egyetlen sörgyár Európában, akinek nem kell a számok után futnia. Egyébként most bővítik a gyárat kint, mert nem tudnak eleget főzni, 10-15 %-os export növekedések vannak évről évre, úgy gondolom, hogy a piac vissza igazolja a gyártás minőségi elveinek a betartását.