Kazamata az Imperial Lager

A Gyertyános Sőrfőzde  Kazamata sörét kezdtem el kortyolgatni és egyszer csak a sima fb posztnak induló írás elkezdett kerekedni és arra gondoltam ez a sör igazán megérdemel egy saját blog bejegyzést.
Imperial Lager. Azaz hihetetlen maláta tömeg komlózva. Ráadásul Amarilló komlóval. Olyan gyöngyszem, amire fel kell készülni. Nyugodt stresszmentes környezet. Lazulás.


- Kazamata, Kazamata. mondogatom magamban, mint egy mantrát és csak bámulom a mester keze munkáját. Varázslatos ízek. Mindenből a csúcsminőség került bele, élesztőből a Weihenstephani törzs, komlóból a világon legnépszerűbb Amarillo, malátából a Maris Otter ami páratlan eredet védett különlegesség. A főzet olyan másfél éve van forgalomban, (az első főzet a hatodik íz kooprodukciójában közösen készült), most a harmadik vagy negyedik főzeténél tart a Gyertyános Sörfőzde.

Megjelenés: Egyelőre még petpalack. A Gyertyános Sőrfőzde mostanában teszteli a 0,33 L-es üvegbe palackozást, valószínűleg ez év végére a sztársörök már ebben lesznek elérhetőek (új címkével). Ez a sör aztán igazán megérdemelné az elegánsabb üveges kiszerelést.
Színe: vöröses barnás, ahogy a pohárban fogy a sör, úgy vált világosabb konyakos sárgává.

win_20151005_204242.JPGFotó: Sal Bandy



A Hab: ebben a kiszerelésben nem olyan magas, kevéssé szénsavas, lehet töltési hiba. A sörlé sűrű ami nem hátrány, jobban lehet harapni. A hab színe barnás, nem fehér. Minél testesebb a sör annál kevésbé fehér a habja. (Ez egy jó mankó a sörök kóstolásakor. a szerk)  A habfátyol végig követi a sört, a pohár belsején. Apropó pohár. Ezt a sört a boros pohárra hajazó pohárban a legjobb kóstolni, mert ebben a formában koncentrálódnak a legjobban az aromák és illatok.

Illat: Első benyomás a pohár fölé hajoláskor: megcsap egy erős masszív sörillat. A sörrel teli évszázados pincék illata lehet ilyen, a bolyongás a végtelenbe aki nem ismeri a Kazamatát, a helyieknek  meg csak pár kanyar jobbra-balra a sötétben a sör érlelésére. A malátafelhő után jön a nagyon finom gyümölcsös-szőllős-whiskis illat. Komoly komplex sör.

Íz: A sör nagyon egyben van, a maláta édességét pont jól ellensúlyozza a komló keserűsége illetve az Amarilló csodálatos egyedi íze. Krémes jelleg, keserű komlós ízzel. Kerek íz, nem lóg ki az alkohol, de érezni, hogy ott van benne nagyon mélyen. A gazdag összetevők tompítják az alkohol érzetét, de a palack felénél bizton érzed majd, hogy itt a határ, amit ha átlépsz az objektivitásnak vége. 

molino_kazamata.jpg

Az angolszász piacon árpabor néven futnak a hasonló de felső erjesztésű sörök, a Kazamata azonban a láger élesztőnek köszönheti a zamatát. A Diósgyőri vár újjáépített háromszintes kazamatája volt a névadó, jelezve, hogy sokáig érlelt (60 napos), régi stílusú sörrel van dolgunk. A Gyertyános ezzel a sörével legendásan jó sört alkotott.

Balling: 18°
Alkohol: 8% V/V
Untappd értékelésem: 4,5