Heten mint a gonoszok, fekete sör kóstolás

img_3446.JPG

A cím a sörök száma és fekete mivolta miatt alakult ilyen népmeseire. Az élmény abszolút pozitív volt. Hárman indultunk volna a feladatnak, de Pif mester lebetegedett, úgyhogy ketten, Pável és én (Sal) vágtunk neki. Azért is a KEG Sörművházra esett a választás, mert este ide volt hirdetve a „Beszéljünk a sörről 3.0” esemény, amit kár lett volna kihagyni. (Tudósításunk erről itt.) Bízvást állíthatom, hogy legközelebb is ide jövünk, mert a helyszín ideális, a staff meg nagyon figyelmes. Az asztalunkon már számtalan sörös kehely várt bennünket, sőt még vizes kancsó vizespohárral (!) is került a kóstoláshoz. Profik na.


Na de mi is profin próbálunk koccintani :D

A sörökről: A terv az volt, hogy új, nemrég piacra került stoutokat fogunk vizsgálni, az egy szem Baltic Porter pedig úgy került ide, hogy gyártója a Fehér Nyúl biztosított róla, hogy ezt a sört nyugodt szívvel ajánlja stoutok ellenében is, mert a típust túltolták. Annyi maláta test és alkohol van benne, ami már egy stout becsületére is válna. A Rettegett Iván palackot pedig Pif hozta volna, de nem hozta, szerencsére volt csapon, így maradt az eredeti terv. A Katalin Cárnő szúrhatná még valaki szemét, évek óta piacon van, de ez a sör is valamelyest megújult, úgyhogy pont ide kívánkozott. A Fehér Nyúl Stout meg mutatta az utat, hogy ez nem egy ALL STAR gála, helye van az ivósörnek is a kóstolásban.

A kóstolást a BJCP szerint próbáltam tervezni, de hamar letettünk róla, hogy …nem fog ez menni nekünk #&@˘..., csak másfél óránk van, mindjárt kezdődik az előadás, én ezt nem akarom csinálni, szóval maradt a gyors szubjektívebb vizsgálat, de mégis próbáltuk tartani: illat, szín, íz, a kortyérzet alapján a kóstolást.
Lejjebb látjátok a sörök technikai tulajdonságai alatt jön a 7-en mint a gonoszok, azaz a mi értékelésünk átlagolt pontszáma, még lejjebb pedig a cikk megjelenésekor aktuális Untappd adatok: a sörök milyen átlagos pontszámmal rendelkeztek megjelenésük óta és ez hány db. értékelésből jött össze.

A kóstolt sörök balról jobbra, ahogy a nyitóképen is láthatóak.

Rettegett Iván, Stout - Russian Imperial, Szent András Sörfőzde. Nem volt palackos kiszerelés csak csapolt. A fotóhoz a ivan.pngstaff kerített nekünk egy öntapadós matricát.
Illat: Rumosdiós, kakaós
Szín: fekete, barnás hab
Íz: Krémes test, lágy, mégis vékony, vizes picit. Kekszes, kakaós, kávés.
Alkohol: 9 % V/V
Balling: 16°
IBU: 60
EBC: 270
7-en mint a gonoszok: 3,625
Untappd élettartam összpontszám : 3,83
(68 csekkből)

 

Katalin Cárnő, Stout - Foreign / Export, Hedon Sörfőzdekatalin.png
Illat: Pörkölt malátás, kakaós-csokis, picit dohány illat.
Szín: fekete, barnás hab
Íz: Rossz palack? Savanykás, jobban mint illene, plusz túl pörkölt arpa. Mintha rossz kávé lenne benne szenes malataval. A pörkölt maláta erőteljes. Keserű. 
Alkohol: 6,5 % V/V
Balling: 16°
IBU: 80
SRM: N.A.
7-en mint a gonoszok: 3,125
Untappd élettartam összpontszám : 3,69
(465 csekkből)

Szergej, Stout - Russian Imperial, Hedon Sörfőzdeszergej.png
Illat: Pörkölt malátás, kakaós-csokis, kicsit likőrős malátás illat.
Szín: fekete, barnás hab
Íz: Alkoholos, malátás illat. Likőrös íz, testben nem nagy, inkább alkoholos.Sűrű mint a címkén levő Szergej penzbehajto munkanapja... Az alkohol nagyon kilóg mint a kapcája a félcipőből (; Ütős címkéhez ütős sör.
Alkohol: 9,2 % V/V
Balling: 16°
IBU: 61
SRM: 63
7-en mint a gonoszok: 3,875
Untappd élettartam összpontszám : 3,68
(54 csekkből)

 

Russian Imperial Stout 2018,  Stout - Russian Imperial, Fehér Nyúl ris_nyul.png
Illat: mély, kellemes malátás illat.
Szín: fekete, barnás hab
Íz: Klafaaaaa. Robbanó rumos szilvás illat, gazdag ízek. Kissé cukros, de mintha medvecukor lenne, komplikált gyönyörűség. Robbanócukor. Mély kellemes malátás illat. Édesebb full malátás, harapható. Bitumenes sürrű.
Alkohol: 8,2 % V/V
Balling: 22,5°
IBU: 65
EBC: 95
7-en mint a gonoszok: 4,375
Untappd élettartam összpontszám : 4,01
(65 csekkből)

 

Fehér Nyúl Stout, Stout - Oatmeal, Fehér Nyúl  stout_nyul.png
Illat: szinte semmi, tejes kávés
Szín: fekete, barnás hab
Íz: Hibás vagy hiba mentes az ami leginkább semmilyen? Értelme csak az imperial bratyo árnyékában van. Illata nincs, vizes, fekete láger-félé. Ez egy ivó stout.
Alkohol: 6,5 % V/V
Balling: 16°
IBU: N.A.
SRM: N.A.
7-en mint a gonoszok: 2,75
Untappd élettartam összpontszám : 3,45
(574 csekkből)

 

Calm Storm, Porter – Baltic, Fehér Nyúl storm.png
Illat: Tejes kávés illat.
Szín: fekete, barnás hab
Íz: Full malátát érezni, van benne zabpehely is.Szordínós tejeskávés pszeudo stout, tökéletes harmonia. Az alkohol nem is érződik, pedig! Az édessége határeset, de kellemes. Csajoknak is! 
Alkohol: 9,8 % V/V
Balling: 22,9°
IBU: 44
EBC: 94
7-en mint a gonoszok: 4,375
Untappd élettartam összpontszám : 3,95
(104 csekkből)

 

Bourbon Vanilla Stout, Stout – Other, Rizmajer Kézműves Sörfőzde rizi_vanila.png
Illat: vaníliás édes
Szín: fekete, barnás hab
Íz: Kissé geil édesség, szinte puncsos, ahogy melegszik. Adja, jön a vanilia és az édes. 
Alkohol: 6,5 % V/V
Balling: 17°
IBU: 15
EBC: 92
7-en mint a gonoszok: 3,25
Untappd élettartam összpontszám : 3,25
(20 csekkből)

 

 Eredmények:

1# Calm Storm, Porter – Baltic, Fehér Nyúl, 4,375 pont

1# Russian Imperial Stout 2018,  Stout - Russian Imperial, Fehér Nyúl, 4,375 pont

3# Szergej, Stout - Russian Imperial, Hedon Sörfőzde, 3,68 pont

4# Rettegett Iván, Stout - Russian Imperial, Szent András Sörfőzde, 3,625 pont

5# Bourbon Vanilla Stout, Stout – Other, Rizmajer Kézműves Sörfőzde, 3,25 pont

6# Katalin Cárnő, Stout - Foreign / Export, Hedon Sörfőzde, 3,125 pont

7# Fehér Nyúl Stout, Stout - Oatmeal, Fehér Nyúl, 2,75

Mivel megosztott lett az első hely, ezért nem adtunk ki második helyezést. Nekem szívem szerint a Calm Storm jobban bejön, többször lenne hozzá kedvem mint a RIS-hez. Érdekes, hogy a kapott pontszámjaikkal messze lelépték az utánuk következőket.

Némi segédlet, olyan kérdésekhez:

Mi az, hogy Stout? Édes vagy száraz? Mi az, hogy Imperial Stout? vagy Russian Imperial Stout? Baltic Porter, eszik vagy isszák?
Az ilyen kérdésekre válaszokat a Beer Judge Certification Program (BJCP) fog adni. Lásd BJCP 2015-ös fordítása magyarra itt. Első Magyar Házisörfőző Egyesület honlapjáról. Letölthető pdf.

E nélkül nehéz beszélni a sörökről, mert a söröket kategóriájának megfelelően kell kezelni a kóstoláskor. Almát az almával esete.

A söröket a Fehér Nyúl, a Hedon valamint Pável beszerzése biztosította. Köszönjük továbbá a KEG Sörművház lelkes csapatának a segítséget a szeánsz perfekt megvalósításához! :)

Fotók: Salbandy és Balu

 

*Kedves Olvasó! A facebook nem támogat bennünket. Neked meg csak egy kattintás a Követés gombra. Így értesülni fogsz legújabb cikkünkről. Köszönjük!