V. Sörfesztivál a Várban

A Budai Várban idén V. Jubileumi Sörfesztivál néven rendezik meg a sorban ötödik sörfesztivált, de a már megszokott budavári jelző nélkül. A fesztivál június 11-14. között tart nyitva, 16 fellépővel, több mint 200-féle sörkülönlegességgel és színes gasztronómiai kínálattal várja látogatóit. Kiemelt szerepet kap a streetfood, az idei vendégország Belgium. A főszervezővel, Kurucz Gergővel beszélgettem a fesztivál sajtótájékoztatóján

Egy fesztivál mindig fejlődik, változik, ez egy élő dolog, a tavalyi évhez képest mi lesz másképpen?

Kurucz Gergő: Az elmúlt évek tapasztalatai és a látogatói visszajelzések alapján többek között abban lesz változás, hogy nem lesz többszörös sorban állás a látogató számára, hogy eljusson az első söréig. A fesztivál-kártyás rendszer marad és a jó öreg üvegkorsó is, amin előre be van jelölve a két illetve négy deciliteres mérték.

Kurucz Gergő, főszervező (fotó: Sal Bandy)Tehát amikor megérkezel a fesztiválra és beállsz a pénztárhoz, most már egyszerre meg tudod váltani a jegyedet, a korsódat és a kártyádat is. Onnantól kezdve, ha volt várakozási idő is, ahogy rád kerül a sor, már mehetsz is felfedezni a helyszínt.

Egy másik fontos komfortos változás, hogy mivel az esti órákban - főleg a nagyszínpad udvarában - szinte egy gombostűt sem lehet leejteni, a sorállást elkerülendő sokkal több mosdót állítunk fel mint korábban.

Továbbá teljesítettük a számunkra fontos női látogatók részéről érkezett észrevételt, hogy nagyon nehéz a füles üveg korsót kézben tartani, ezért egy limitált mennyiségű üvegpohárral készültünk, amelyen szintén lesz négy és kettő deciliteres jelzés.

Hát reméljük nem lesz gyakori a pohártörés, a korsót a fülénél mégis jobban meg lehet fogni. Milyen formája lesz a pohárnak?

Egy szép belga típusú kehely formájú pohár lesz.

Ha már itt tartunk, mennyire lesznek hangsúlyosak a belga sörök ezen a fesztiválon?

Tavaly belga sört csak az Oroszlános (belső udvar, a nagyszínpaddal) udvarban ihatott a közönség. Idén Belgium a vendégország, ezért a Hunyadi udvarban (a Főbejárat és az Oroszlános udvar közötti terület) kialakítottunk egy kis részt, ahol az összes belga sör egy helyen megtalálható lesz.

Kecskés István, Gyertyános Sörfőzde (fotó: Sal Bandy)

Érdekesség idén, hogy a nagyszínpad udvarán is lesznek kisipari sörfőzdék, pl. Csíkszentsimonból érkező Csíki sör is ebben az udvarban lesz. Örülünk nekik, mert eddig Magyarországon a miénk a legnagyobb szabású sörös rendezvény, ahol ők is bemutatkozhatnak.

A megjelenésüket tekintve biztosan feltűnő és üdítő kivétel lesznek a nagyipari sörök tengerében. Mit lehet tudni a műsorajánlatról?

A szórakozni vágyó közönséget humoristák és élőzene fogja kiszolgálni. Figyelünk nagyon a minőségre, mert szerintünk a közönség igenis megválasztja, megválogatja, hogy melyik nívós élőzenés program érdekli, ugyanis konkurálunk a földből szinte gombamód kinövő rendezvényekkel, ahol a nívós élő zenére nem tesznek akkora hangsúlyt, mint mi.

Sörkóstolás (fotó: Sal Bandy)

Most négy teltházas napra számítunk, az előrejelzések szerint jó idő lesz, de az elővételes jegyvásárlásokból is jól lehet ezt érzékelni, több jegyet adtunk el mint tavaly ilyenkor. A jegyvásárlók 80 százaléka azonban helyszíni belépőt vált, ezért ha rossz lenne az idő - mint bármelyik nagy fesztiválon - az emberek kedve elmegy, hogy kimozduljon otthonról. 

A gasztronómiában nagyot szeretnénk fejlődni, streetfoodosokat és food truckosokat kerestünk meg, akik jó minőséget produkálnak, tehát a látogatók több fronton is megtalálják a kedvenc vagy felefedezésre váró ízeket.

Úgy tudom a korábbi évekhez képest a sörfőzdék nagyobb számmal képviseltetik magukat mint eddig bármikor.

Izgalmas sörkínálat várja a fesztivál résztvevőit (fotó: Sörfesztivál)

A nemzetközi ízkavalkádot cseh, szlovák, szlovén, német, osztrák, angol és ír sörök erősítik, a lágyabb ízek kedvelőit pedig a Cider Liget várja, így a rendezvény a lehető legszínesebb palettát kínálja a magyar és az egyre inkább növekvő létszámú külföldi sörkedvelő közönség számára.

A fesztiválra kitelepülők listája

  • Streetfood és egyéb gasztro:

Császári Morzsa, Attaboy, KOLBice, Twist & Chips, BudDog, Csöppentő, Paneer, Pivo & More, Vitézi Kürtős, Faszaládé, Szarvaskolbász & Libatepertő, Kővári Grill, Montenegroi Gurman, Veranda, Cave Cafe

  • Sörgyártók (*a lista nem teljes):

Borsodi, Dreher és Pilsner Urquell, HEINEKEN, Grimbergen, Lindemans, Stella Artois, Hoegaarden, Leffe, Belle-Vue, Delirium Tremens, Gallica Premium Pils, La Guillotine, Liefmans, Corsendonk, La Chouffe, Floris Kriek, La Trappe Dubbel, Satan Red stb.

  • Cider-ek:

Carling, Somersby, Strongbow, Kingswood, Gaymers, Stowford Press, Henry Westons Vintage, Kopparberg, Magners, Czider 

  • Kézműves sörfőzdék:

Köleses Sörfőzde, Gyertyános Sörfőzde,  Kárpi, Rotburger, Kapucinus,  Bäder, Rizmajer, Szent András Sörfőzde, Horizont Sörfőzde, Fóti Sörfőzde, Szarvasi, Csupor, Főzdebusz, Hopfanatic, Lados, Mister, Zip’s, Róth, Hedon, Csíki, Kaltenecker 

További információ: http://www.sorfesztival.hu/