KSN blog: Kézműves sört a népnek!

2013\06\10

Kézműves sört a népnek! V. főzdefeszt június 07-09.

A sörturisták valósággal kiözönlöttek a csukott ajtók mögül a szabadba és hova máshova, természetesen a főzdefesztre. Az idő végre kegyes volt a fesztiválhoz, mert a nyitó napon hétágra sütött a nap, csodálkozva lehetett érezni, hogy jé le is lehet égni júniusban.

A Mikszáth tér és környéke dugig megtelt sörkedvelő szakértőkkel, akiknek a tudománya és igényessége évről évre egyre több és jobb. A sörfőző mesterek számára egy út marad, a specializáció, a kínálatukat folyamatosan finomítani a rajongók örömére.

A sörök pompásak voltak a hoplágertől a gyümölcsösig. A részletes beszámolóig egy kis ízelítő, hogy milyen is volt a hangulat.

(videó: zola ego.pressure)

sör sörfesztivál kézműves sör főzdefeszt sörturista Kézműves sört a népnek!

2013\06\03

V. mint Főzdefeszt

A nagy nyári monszun idején hova is menne a budapesti polgár és turista máshova Budapest szívében mint fesztiválra. 

Ma reggel az Erzsébet téren döbbenetes gyorsasággal szereltek össze egy óriáskereket. Pillanatok alatt felszerelték a kabinokat, ha minden ilyen ütemben halad, a pénteki nyitásra biztosan kész lesz a monstrum. A gigantikus gépezet méretei azért is lenyűgözőek, mert a rendelkezésre álló teret teljesen beszippantotta. Oda egy színpad talán cipőkanállal sem férne el. Ezt belátva a szervezők több helyszínt is lefoglaltak: Deák Ferenc utca, az Erzsébet tér, a Szabadság tér és a Zrínyi utca.
Bővebben: https://www.facebook.com/belfeszt (2013.06.07 -2013.06.09.)

A kilátás az óriáskerékből biztosan szenzációs lesz, már csak azért is, mert innen simán ellátni az "ellen buli" helyszínére, ugyanis a VIII. kerület Józsefváros - Palotanegyed, Szabó Ervin tér - Reviczky utca - Mikszáth Kálmán tér - Krúdy Gyula utca ismerős kockakövein tartja hagyományos fiestáját az 5. Főzdefeszt!
Bővebben: https://www.facebook.com/fozdefeszt (2013.06.07 -2013.06.09.)

 
 

 

fesztivál óriáskerék Erzsébet tér Főzdefeszt Belvárosi fesztivál Belfeszt

2013\05\20

Sörfesztivál újratöltve – kézműves sörök

lead2_3-e1368819090523.jpg_640x160

Sörünneppel indul a fesztiválszezon a várban. Kíváncsi vagy, hogy milyen a keserű méz sör, bodzás barna sör, szilvás és köleses sör, banán sör?

A sör sort szinte végtelenül lehetne folytatni- akkor itt a helyed! Három a magyar igazság: június 13. és 16 . között harmadik alkalommal rendezik meg a Budavári Sörfesztivált, az eseménynek ezúttal is a Vár pompás teraszai adnak otthont. A látogatók közel 200 féle sörrel, a hazai gyárak klasszikus ízeivel, a kézműves sörfőzdék minőségi nedűivel és a világ minden tájáról érkező import különlegességekkel találkozhatnak.

A fesztiválon debütál két új nedű is: júniusban készül e la Köles Sör mézes-köleses itala és a Gyertyános Sörfőzde Elixír 18, gyógynövényekkel főzött söre.
Sör témában a Kézműves sört a Népnek Blog  további hírekkel szolgálhat.

“Az a tapasztalatunk, hogy a hazai gasztronómiai fesztiválok látogatói évről évre nyitottabbak a különleges magyar ízekre. A klasszikus márkák és az import sörök mellett egyre többen keresik a kézműves sörfőzdék termékeit. A fogyasztói szokások változását mutatja a sörvacsorák elterjedése is, amelyek elképzelhetetlenek az egyedi ízek nélkül. A magyarországi gasztronómiai sörfogyasztás még fiatal, de jó úton halad és nagyon gyorsan fejlődik. A III. Budavári Sörfesztivál megszervezésével nem titkolt célunk, hogy a folyamat támogatása, valamint a hazai sörfőzdék és minőségi csapolt sörök népszerűsítése. Számunkra a minőség az első, ezzel a hozzáállással tudjuk valóra váltani célkitűzéseinket és kiszolgálni a rendezvény törzsközönségét.” -ismertette a rendezvény céljait Kurucz Dániel, az egyik főszervező.

A vendégek a jól bevált 4 deciliteres betétdíjas korsókban fogyaszthatják a jobbnál jobb söröket, a kísérletező kedvű sörimádók pedig 2 dl-es adagokat is választhatnak. A könnyebb és gyorsabb kiszolgálás érdekében a szervezők kártyás fizetési rendszert építenek ki, hogy ezzel is tovább emeljék a fesztivál színvonalát. A napijegyért az újítások ellenére változatlanul 1999 FT-ot kell fizetni, amely a hazai fesztiválokon megszokott gyakorlattal ellentétben tartalmazza az első korsó sör árát is. A szemfülesek akár fél áron is megszerezhetik a négy napos fesztivál bérletet, ha 2013 május 13 után regisztrálnak a bónusz brigádon megjelenő korlátozott ideig érvényes ajánlatra.

Lesz még: cider liget, Charlie, Ganxta, Mystery, Zup, Balkan, CockerCover, Doors és a Dumaszinház.

ital charlie gyógynövény mystery balkan ganxta cider gasztronómiai fesztivál zup söre kézműves sör Sör Dumaszínház Doors Budavári sörfesztivál kézműves sört a népnek import különlegességek Köles mézes-köleses Gyertyános Sörfőzde Elixír 18 gyógynövényekkel főzött söre Kézműves sört a népnek blog Kurucz Dániel

2013\05\13

Gyertyános Sörfőzde főzetei és titkos favoritja

A Hámori Sörfőzde tulajdonosával, Kecskés Istvánnal beszélgettem a 3. Budavári Sörfesztivál sajtótájékoztatóján.

Említést tett a kimondottan a fesztiválra érlelt titkos favoritjáról az Elixir-18 gyógynövényes bivalyerős új sörkülönlegesség. 18 Balling fok (ez 8%-os alkoholfokot jelent). Megtudjuk továbbá, hogy a Banánsör nem eretneknek való gondolat, az érdeklődés iránta oly nagy, hogy furcsa mód lekörözte a Töksört, mely ízében legjobban közelít a hagyományos sörök ízéhez, zamatához.

sör nehéz csoki komló koriander karamell fűszerek narancshéj maláta gyógynövények banánsör kézműves sör keserű csoki meggysör Töksör Elixir-18 Hámor Kecskés István borostyán sárga nem pasztörizált tartalmas sör harapni lehet Hámori Sörök Budai Sörfesztivál különleges sörök búza maláta sör maláta karakteres sör pilseni maláta muncheni maláta sörspecialitás

2013\05\11

A sör története

A sörforradalom bizony nem ma kezdődött. Legyünk tisztában az alapokkal, hogy hol-mikor-mi kezdődött (réges-régen) :) és mi lehet a hatása a mára, a ma emberére. A mai sörivó manapság már attól élforradalmár, hogy az "arany péntek" helyett kézműves vagy házi sörökkel szemezget?

Mi volt hamarabb: a "folyékony", vagy a kemencében sütött kenyér?

sör alkohol kocsma söröző víz élesztő sörkorcsolya komló alkoholista sörfőzés sörturizmus eredete története maláta árpa sörpiac sörfőzde söralátét sörfogyasztás sörfesztivál sörkoktél sörforradalom sörspecialista kisüzemi házisör sörverseny sörvacsora sörivó sörtörténet sörturista sörmúzeum folyékony kenyér sörfesztiválok Budavári Sörvesztivál sörfeszt árpasör

2012\10\07

Menyi sört tudsz venni 12 percnyi munkádból?

Hát csak egyet!

De meg is fordíthatjuk a kérdést, hogy 12 percnyi munkádból egyáltalán sört akarsz e venni, mert nem biztos, hogy a többi kiadásodra marad elég pénzed. Anyu szeretne többet mint, hogy "tej-kenyér kombó" kerüljön a család asztalára. Te mint családfenntartó, ezt hogyan éled meg? Ugye, hogy már nem is vagy annyira szomjas?

mennyi sört.jpg

Van egy szimbolikus mérőszám, ami azt jelzi, mennyi a kereset különbsége a világban: ez a sör. Van, ahol elég 5 perc munka, máshol több mint 50 kell ahhoz, hogy a dolgozó megihasson egy üveggel.

A forrás: Gazdaság TV, de nem tudjuk honnan vannak a számok, sörnek nevezett vackok kaphatóak száz forintért is, de a kézműves sörök 500-700 forintja/korsó már biztosan nem köznépi árszint. Pedig ez lenne a cél, hogy mindenki részesülhessen abból a mennyei élvezetből amit tényleg sörnek neveznek. 
Utópia, hogy tudjanak eleget keresni az emberek, hogy legyen a zsebükben annyi, hogy a mindennapi folyékony kenyeret maguknak tudhassák, természetesen a sörkultúra jegyében.

2012\09\25

Főzdefeszt újratöltve!

A kézműves sör egyik nagy fesztiválja a Főzdefeszt.

főzde IMG_0869.JPG

A sör ünnepén, annak jártam utána, hogy a népek mit isznak, mit gondolnak a kézműves sörről, mi mindenből lehet sört készíteni a több kevesebb komló-maláta mellett, gyümölcs, köles, füge, tökhozzáadásával és még sorolhatnám az egyedi hozzávalókat. Remek alkalom volt ismerkedni az ország szinte minden tájáról érkező manufaktúrákkal, egy-egy sörfőzőmesterrel mélyíteni a sör gasztronómia ismereteinket, férfi barátságokat kötni, elmélkedni, egy kicsit átlényegülni, elszakadni a valóság rögeitől, egy kicsit beóvakodni a polgári lét előszobájába. Egyszóval élni az életet.

 

 

Ikonikus kép a pulttá alakított kabrióról.

főzde trabi IMG_0878.JPG

kézműves sör kézműves sört a népnek Főzdefeszt szeptemberi főzdefeszt

2012\09\24

Üdvözlet mindenkinek!

Kézműves sört a népnek! - felütéssel forradalmi szellemű lendületes mondanivalóval lehetne előállni, hogy mi a helyzet sörfronton. De inkább a helyzet tragikomikussága miatt helyénvaló a szlogen, mert nagyon jó lenne, ha a nép tényleg meg tudná fizetni a minőségi termékeket, nem pedig csak az olcsó áruházi akciókat. Tehát remélve, hogy a sörforradalom jó irányban fog hömpölyögni, hogy szélesebb társadalmi alapja lesz, hogy valódi rendszerváltás következzék be a fejekben, írom gondolatébresztő beszámolóimat, interjúkkal és videókkal fűszerezve.

A sörválaszték mára meglehetősen terebélyes, a kis sörfőzdék a termékfejlesztés, az új és újabb ízek mentén tudnak csak labdába rúgni a nagyok mellett, akik a költséghatékonyság és megtérülés mentén nem kedvelik igazán a kevésbé profitábilis limitált gyártást. A sörükre azt is lehetne mondani, hogy könyvelők készítik, ez azonban csak félig igaz, a teljes igazság a kedves sörivó korsójában van, így fontos és elsődleges, hogy előbb utóbb mindenki megtalálja az ízlésének valót. Mindenkinek joga és lehetősége megvilágosulni, elmerülni a kisüzemi sörfőzdék kínálatában.

Sal Bandy

2012\09\18

Kézműves Sört a Népnek!

Negyedik számú videó helyzetjelentésünk a II. Budavári sörostromról, különös tekintettel a kézműves söröket előállító kis manufaktúrák kínálatáról.

A fesztivál látogatottsága már a nulladik naptól (első cikkünk itt) kezdve magasnak mondható, amire a nyitvatartási idő hosszúsága biztosan jótékonyan hatott. A második videó jelentésben a Palóc sörhagyományokat mutatta be Vitéz Gálfalvy Gallik Béla hagyományörző polihisztor. A harmadik összeállításban egy Miskolc melletti kis sörfőzdét jártunk körbe, az igazi gyümölcsös ízekre (és tök) specializált Gyertyános Sörfőzdét (Hámori Tó).

A most következő összeállításban a Fóti Kézműves Sörfőzde  “Sörapuja” is kamera elé ült, aki arról nevezetes, hogy többek között olyan díjnyertes nagy sörökkel ajándékozta meg a sörivókat mint a Keserű Méz és a Hamurappi Álma.

Sörfesztivál kézműves sört a népnek Kézműves sör

2012\09\12

A keserű csoki, a banán, a meggy és a tök

Hinnéd, hogy ez a felsorolás kézműves sör mestermunkát jelöl? A harmadik számú videó helyzetjelentésünk a II. Budavári sörostromról, különös tekintettel a kézműves söröket előállító kis manufaktúrák kínálatáról.

A fesztivál látogatottsága már a nulladik naptól (első cikkünk itt) kezdve magasnak mondható, amire a nyitvatartási idő hosszúsága biztosan jótékonyan hatott. A korábbi második számú videó jelentés a Palóc sörhagyományok után próbált járni. A mostani harmadik összeállításban egy Miskolc melletti kis sörfőzdét jártunk körbe, az igazi gyümölccsel készített sörökre specializált Gyertyános Sörfőzdét (Hámori Tó).

A II. Budavári sörostromról az első videó összeállítás: Sörben nagyok vagyunk!