KSN blog: Kézműves sört a népnek!

2018\01\21

Top10 magyar kisüzemi főzdék 2017 rangsora

Untappd értékelés alapján

2017-ből átléptünk 2018-ba. Morzsoljunk el egy könycseppet és egyúttal csillagszórózzunk is egy nagyot. Nézzük meg a Top10 főzde ranglistát az Untappd sörértékelő közösség magyar főzdéket is rangsoroló eredményeit. Az értékelés tehát a főzdékből kikerülő sörökre érkezett, mely eredmények alapján a főzdék is rangsorolva lettek. (Untappd: ha legalább már 1000 értékelés érkezett rá és legalább 5 féle söre van a főzdének).


img_1878.JPGTökös Ötös sörkostolás, pontozás a Hopaholicban, Bölöny József, Kovács Tamás.  Fotó: Sal Bandy
 

Akkor most nézzük meg, hogy mi az, hogy sörértékelés? Hogyan lesz egy sörnek pontszáma?
Impavidus kolléga RateBeer pontozását ajánlom.

Illat 1-10.-ig, Megjelenés: 1-5.-ig, Íz: 1-10-ig, Szájérzet: 1-5-ig, Összességében: 1-20-ig. Ezek átlaga adja a végső pontszámot. Elméleti max: 5 pont.

0,0 - 2,0 pont: - Soha az életben nem iszok belőle többször. 2,1 - 2,8 pont: - Víz helyett, folyadékpótlásként iható, de ha tényleg sört akarok inni, nem ez lesz az. 2,9 - 3,4 pont: - Bármikor iható, finom, de nem kiemelkedő, ez a minimum amilyennek egy sörnek lennie kell. 3,5 - 4,2 pont: - Igen, ezekkel a sörökkel már el lehet kezdeni a megvesztegetést. Meggyőző sörök. 4,3 - 5,0: - Az istenek is ezt isszák.

Az eredményeket több oldalról is elemezve akkor nézzük a legeket

1., Ki kapta a legmagasabb pontszámot? 
2., Kire érkezett a legtöbb szavazat? 
3., Szavazatok száma és a kapott pontok aránya
+  Ki főzte a legtöbb féle sört? (amire szavazni lehetett)

 TOP10 Főzdék: LEGMAGASABB PONTSZÁM 

Az eredmények azt az abszolút erősorrendet mutatják, amit a sörfogyasztók egyértelmű pontozással jeleznek.
Ha az adott főzde bérmelyik sörét kóstolták és csekkolták, akkor ezeket a pontokat
egy spéci algoritmus alapján az Untappd átlagolja. A főzde mögött a zárójelben levő számok ezt jelzik (pl. Brew your Mind: 3,972)
. Nagyon érdekes az USA és a kontinens összevetése, gyakorlatilag az amerikaiak bátran és pazarlóan bánnak a pontozással. Míg Európában gyakorlatilag 3.9 pont a maximum, addig az újvilágban az 50. helyezettet is 4,1 ponttal értékelik. :)
untappd2017top1.pngForrás: Untappd

TOP 10 FŐZDÉK: LEGTÖBB SZAVAZAT 

Az adott főzdére hány szavazat érkezett, hány szavaztaból áll össze a RATINGS pontszám. A legtöbb ratings szavazatot a Monyo kapta, na de nem mindegy, hogy hány év alatt, mennyire volt a erős a jelenléte a social médiában, milyen erős az értékesítési potenciálja stb.. Nyílvánvalóan a sok értékelés saját kocsmát és /vagy sok sörbemutatót takar.
untappd2017top10_szavazat.png
Forrás: Untappd

 

TOP 10 FŐZDÉK:
LEGTÖBB SZAVAZAT és PONTSZÁMOK 

EGYÜTT
Itt gyakorlatilag azt szerettem volna csekkolni, hogy a Pontszámokat (feljebb az első táblázat) vajon torzítja e
a Legtöbb szavazatok számának(Ratings) szorzata?
A válasz: IGEN.
Tehát megerősíthet bennünket, hogy nem a szavazatok száma, hanem a MINŐSÉGE számít.

untappd2017top10_szavazates_pontok.pngForrás: Untappd
 
 TOP 10 FŐZDÉK: LEGTÖBB féle SÖRT FŐZŐK 

Van e értelme rengeteg sörrel kijönni, hogy javítsuk a helyezésünket a PONTSZÁMOK ranglistáján? Hosszú évek óta működő főzdék mit tehetnének? Hosszú évek alatt relatíve sok féle sört főztek, tehát relatíve sok értékelést kaptak. Más a helyzet, hogyha fiatal főzdéről van szó. Vajon van e értelme ennek?
untappd2017top10_fozott_sorok_szama_1.png
Forrás: Untappd 
img_0965.JPG

 
 
 

10 kisüzem főzde TOP10 TOP Untappd Kézműves sört a népnek sör értékelés ratebeer Top10 magyar kisüzemi főzdék 2017

2017\12\07

Chilit ittam máma

Gasztro sör vagy mi a szösz

Barátom az, aki chili paprika kedvelő,  vagy ő maga termelő. Nekem évek óta ez a hobbim, éppen ezért szimpatikus Ábrahám Máté új pilot söre, amihez a Chilion adta  a fűszerezést. 
Célkeresztben a Horizont Brewing: Habanero Porter feat. Chilion.

img_20171207_185044.jpg

Mi az a Pilot sör?

A pontos fantázianév: Pilot Series. Olyan egyszeri főzetek sotrozata, amely sörstílustól fűggetlenül, szabadon repülve mutat be izgalmas söröket. A sorozatban ez a főzet a #3.

 

Szín: fekete. Illat: nem erőteljes, sejtelmes és sötét testet ígérő. Ízben nem a kesernyés száraz íz, hanem az édeskésebb alapíz dominál. A korty eleje semleges, a végén jön a chili kavalkád. Nekem éppen pont jó a chili mennyiség, lehelletnyi ahogy kell. Ha több lenne sok lenne.
Ez a sör remek gasztro sör, azaz páchoz, sütéshez, főzéshez kiválónak érzem. (Vajon Pif kolléga ezt hogyan értékeli?) A sörlé tehát egy remek alap ami chilivel van fűszerezve.
Ha vastagabb lenne a test, (pedig nem vékony, jelenleg 16 B°) akkor a sör elvenné a figyelmet a chiliről.

Untappd értékelésem: 3,5
ABV:5,5 % V/V    IBU: 22      EBC: 60    B: 16°

Maláta: müncheni, caragold, crystal, chocolate, brown
Komló: Chinook

img_20171207_185303.jpg

 img_20171207_185438.jpg

sör gasztro porter Craft Kraft Horizont Habanero Porter feat. Chilion

2017\11\26

Christmas Hoppuding a Hopfanatic karácsonyi söre

Komlópuding és egy nagy kanál karácsony

A Hopfanatic sörfőzdéből érkezett egy különleges karácsonyi sör kóstoló. A karácsonyi sörök mindig érdekesebbek, izgalmasabbak, mint a többi, van rá idő felkészülni, jó előre kitalálni. A beletett drága és jó cuccok mindenképpen megérdemlik, hogy beszéljünk róla.

img_2199_1.JPG

Tulajdonképpen ez a letisztult címke design egyszerűen pont arra utal, hogy gyere és nyiss ki...nem a megjelenésével akar hivalkodni.

A sör illata szenzációsan gyümölcsös fűszeres. Jön a szilva, a mézeskalács és a szegfűszeg. Nagyon kellemes letisztult aromák ezek, amelyek leginkább a kitöltés első öt másodpercében intenzívek, utána finoman halványulnak. Megjelenése sokat sejtető sötét borostyán.

Az íz gyümölcsös-fűszeres jegyekkel indul, amelyek nagyon finoman, letisztultan jönnek elő. A korty közepén érzek egy olajos meleg testet, amit nagyszerűen tol a magas alkohol. A végén pedig érkezik a kesernyésség, amiben nagyszerűen keveredik a hidegkomlózás, a kakaóbab vagy a fűszeresség okozta szárazabb íz érzet. Ez a lezárás alapjában adja meg, hogy ebből a sörből kortyolgatni kell.

Untappd értékelésem: 4,0
ABV 10,5  IBU 120  EBC 30
0,33L, ajánlott fogyasztási hőmérséklet 14 C°

 

Komlópuding és egy nagy kanál karácsony amiről Kiss Tamás beszél:

"Mivel hamarosan itt a tél és a karácsony, készültünk mi is egy kis ünnepi nedűvel. Fel szerettünk volna dobni minden koncepciót, és valami újat szerettünk volna, ami nagyot üt. Sokat gondolkodtunk milyen irány lenne a megfelelő? Igen, nem szerettünk volna stoutot, van az elég, meg lesz is megint (erről majd később), belga irányt is elvetettük hamar, mert nem trendi. Legyen IPA, ha már Hopfanatic, de ne a szokványos, legyen benne csavar. Imperial mindenképp! Tegyünk bele gyümölcsöt, olyan téli fajtát, na, ez lett a füge. Franciaországból rendeltünk kiváló fügepürét, ami enyhén szólva is megdobta a sör értékét, és hát az ízében is jótékonyan hat. De ez nem volt elég, így egy kis madagaszkári kakaóbabra tettük pihenni, és meg is hidegkomlóztuk. Ja a komló, ehhez a gyümölcsös karakterhez az Amarillo és a Mozaic kettősét választottuk, ami rohadt jól dolgozik együtt. Raktunk még bele 10.5% alkoholt, hogy ne fázzunk. Azt hiszem sikerült az eddigi legizgalmasabb ipánkat lefőznünk, ami egyben a legköltségesebb is, de egy percig se bánjuk.
A végeredményt pedig December  első napján kóstolhatjátok."

 

sör füge ipa karácsonyi imperial amarillo Hopfanatic mozaic Christmas Hoppuding Komlópuding és egy nagy kanál karácsony madagaszkári kakaóbab

2017\11\22

Éjszakai műszak - Night Shift

stouttal álmodni éjjel

Démonikus erővel húzza-vonzza a karácsony és még jóval előtte a feketepéntek a sörfőzőket, hogy valami nagyot, valami fantasztikusat és szenzációsat dobjanak ilyenkor a piacra. A többség ekkor jön ki a farbával. Mi az ami trendi, mi nem az, mi volt már-mi nem volt. Jönnek a latolgatások, elképesztő receptek: …nagyszerű hereberkenyét kaptam indiából…

Egy stouttal kicsit másképp van az indulás, mert hosszú hónapokkal, ha nem legalább egy évvel már tartályban kell érnie a sörnek.

img_2100.png
A sör nagyon mutatós palackban érkezett, melyre szitázva vannak a feliratok, az alapszínt természetesen a mélyfekete sörlé adja.

NIGHT SHIFT

A Russian Imperial Stout a nevével ellentétben nem orosz, hanem az IPA-khoz hasonlóan a Angliából származik. Ha hinni lehet a legendáknak, a 18. században II. Katalin cárnő udvarába szállítottak ehhez hasonlóan erős, sötét söröket, melyek kiállták a szállítás viharait. A Horizont változata 11 hónapos érlelés után kerül a fogyasztók elé, ez idő alatt a magas, 9%-os alkohol megszelídül, az ízek szépen összesimultak. Testes, de mégis könnyen iható, mély, étcsokoládés ízvilágú stout. Igazi ünnepi csemege! –írják.

A kóstolásban Bazooka Joe vett még részt. img_2120.png

Bontás után a sör illata elképesztően finom: kakaós, enyhén kávés, diós, étcsokis illatok aromák érkeznek. Engem megcsapott egy picit édes illat is. A test a vártnak megfelelően fekete, barnás habkoronával. Az íze hozta a krémesség felé mutató jegyeket, melengető malátásságot. A korty friss, habos és szép pörkölt malátás íz jegyeket ad. Nagyon jó az összhang. A korty végén van egy pici melengető érzés, ezt a magas alkoholnak tulajdonítom, de ez csak értékesebbé teszi a harmóniát. Legvégül érzek egyfajta simaságot, azaz nem jön egy karcosabb vagy elementárisabb íz komponenssel vagy vastagabb testtel egy döbbenetes lezárás. A sör a végletekig felkelti a vágyat, a befejezés kicsit egyszerű és édesebb, mint szeretném. Ha tehetném ELTENNÉM még egy évre. Próbáljátok ki! :)

Untappd értékelésem: 3,75
Night Shift russian imperial stout, 0,33L
ABV 9%, 20,5° B, 85 EBC, 45 IBU

img_2126.png

Az utolsó szó jogán:

"Az ilyen sörök a legizgalmasabbak, hiszen sokáig nem lehet tudni mi lesz a végeredmény.

A 9%-os alkoholtartalmával ez jelenleg a legerősebb főzetünk (ez hamarosan változni fog ígérik), szóval 11 hónapig ért, pihent a sörfőzdében. Idén január óta türelmetlenül vártuk, hogy elérje ideális állapotát és végre megmutathassuk. A Night Shiftet szeretnék évente lefőzni, erősebbre, jobbra, így az évjáratos változatokat össze lehet majd kóstolni. Ki biztosítja ehhez a tavalyi főzetet?!
A Night Shift az első sörünk amelynek nincs igazi címkéje, hiszen körszítázással egyenesen az üvegre nyomták rá a mintát. Azt a mintát, amit Puskás Marcell tervezett nekünk. Marcell, azaz PUSKAAS sokszorosan díjazott, OMDK nyertes tervezőgrafikus, aki a sörhöz egyedi betűtípust tervezett amely az éjszakai égboltot, a csillagokat jeleníti meg
Az üvegről még több fotót itt találsz, Marcell instagramján: https://www.instagram.com/puskaas/ "

sör stout Horizont Éjszakai műszak - Night Shift stouttal álmodni az éjjel Night Shift Puskás Marcell

2017\10\26

TÖKÖS ÖTÖS

Duke of Pumpkin beer in October...

Láttam, hogy a főzdék sorban jönnek ki a tökös söreikkel, érlelődni kezdett egy gondolat, hogy ezekből az idényjellegű sörökből kell egy kóstolás. Aztán a végső lökést az Erjesztők klubjától (postááán!) érkezett tökös sör adta, hogy ebből már egy összekóstolás is lehet. A habot  az egészre pedig  a Freaky Freaky (TuffBuzz) sörpremier eseménye adta. Miután Pável sörkartárs bedobta a csoportba, a TÖKÖS ÖTÖS-t  onnantól nem volt megállás. :D
Az ötödik sör azonban sehogyan sem akart meglenni, seimg_1866.JPGhol egy tökös palack. Már ahhoz sem ragaszkodtam, hogy magyar főzet legyen, égen földön semmi. Aztán Armandónál kopogtattam és tőle érkezett egy ésszerű javaslat, hogy legyen egy könnyedebb ale sör ami ízben jól harmonizál a sült tökkel. Felszerelkeztünk és a Hopaholicban a Freaky Freaky  eseményen asztalt foglaltunk.


Instant performanszt akartam, várni meg nem, ezért a megfelelő engedélyek birtokában szerveztem a
TÖKÖS ÖTÖS zártkörű kóstolási eseményt a Freaky Freaky sörpreimer nyakába.

 

Íme a TÖKÖS ÖTÖS sörsor.

 Freaky Freaky - Pumpkin Barley Wine, TuffBuzz és Mad Scientist
Grave-Digger's - Pumpkin Cocoa Stout, Erjesztők Klubja
Pumpkin Ale - Pumpkin Ale, MONYO Brewing Co.
Pumpkin Ale - Pumpkin Ale, Permon
 5am Saint - American Red Ale, BrewDog, horribile dictu sült tökkel megtámogatva. Mivel az utóbbi hetekben bátran állíthatom, hogy elfogadhatóra csiszoltam a töksütési technikámat, egy tálca sült tök befigyelt.

Technikai segédletként a bjcp sörértékelést vettük alapul.  Józsi, Tamás és én (Sal) kóstoltunk. Sajnos Pável ebből most kimaradt, mert operajegye volt vagy ilyesmi. Impavidus kolléga pedig szintén sajnálatos módon hétköznap elérhetetlen.

Amire nem figyeltünk, hogy rajtam kívül szöveges értékelés is készüljön. Nagyon lelkesek voltunk. Kicsit bizarr decis poharat kaptunk a kóstoláshoz, szerintem eléggé elvitte az aromákat ízeket, sajnos ez volt csak ott elérhető.

img_1862.JPG

Elsőként a Monyo Pumpkin Ale-je érkezett.

Ez a sör már tavaly is készült. Gondolom valamit finomítottak a recepten. A sör egy amerikai sörfőzővel kooperációban készült. A Monyo Face-n talált leírás „Juharsziruppal karamellizált rengeteg sütőtök. A fűszerek: fahéj, szegfűszeg, szerecsendió és a gyömbér. Krémesen lágy, kissé édeskés desszertsör, melengető 8%-os alkohollal. Olyan, mint az amerikai tökös pite, csak sörben.”  

Nekem elsőre meleg fűszeres, szegfűszeg illat jött, szép szűretlen sörszín. Kortyra száraz, szódakeserű vékonyka test, ez valószínűleg a sok fűszer és a gyömbér miatt. Csekély tökösség, a magas alkohol viszont jól el lett dolgozva.
Untappd értékelésem: 2,75, a sör az Untappdon átlagban: 3,43.
ABV: 8%


img_1897.JPG
Másodiknak  Permon Pumpkin, pale ale jött.

Nyitás után illatban alig mutatott valamit, de másnap az üres üveg valami nagyon kellemes testes tökös illatot produkált. Megjelenésében szép szűretlen borostyános szín, tartósabb habbal. Habos kortyérzet, malátás-komlós ízekkel. A tök ízben is jól érezhető. Pasztörizálatlan, hordóban érlelt és kétféle komlóval fűszerezett sör.
Untappd értékelésem: 3,75, a sör az Untappdon átlagban: 3,51.
ABV: 5,6%, Balling:15⁰, IBU: 60

 

img_1870.JPG

Harmadik a sorban a Sírásó következett.
Grave-Digger's, pumpkin cocoa stout

A sör tehát az Erjesztők Klubjától érkezett. Szép pörköltes malátás illat, gyönyörű stout megjelenés, szép barnás hab, de ízben a száraz kakaó felé tolódik. Sehol sem érzem a tök jegyeket. Mindent elnyom a kakaó.
Untappd értékelésem: 4,25, a sör az Untappdon átlagban: még nincs adat.
ABV: 6%

img_1873.JPG

Negyedik a sorban a Freaky Freaky - pumpkin barley wine

Illatra majdnem megkapta a maximális 12 pontot. Intenzív édes, édeskés illata, bódító. Megjelenésében gyönyörű szép sötét borostyán. Ízben mazsolás, karamelles édes alapot a fűszerek fanyarrá és szárazzá teszik. Sűrű olajosság is jellemzi. A felkínált csoki desszerttel frenetikus az íz élmény. Egy pálcikára belga trüffel gömbre vastag fehér csoki réteg került. A költemény alkotója (Piszkor Norbert) a Sugardaddy sörbemutatón már letette a névjegyét akkor kakaóporba forgatott belgás trüffel kockát prezentált a desszertsörhöz.

Untappd értékelésem: 4,5, a sör az Untappdon átlagban: 4,14
ABV: 13%, IBU 60

 

 img_1892.JPG

Az ötödik kvázi töksör pedig egy
5am Saint - American Red Ale, a Brewdogtól.

Itt a koncepció az volt, hogy egy legkevésbé komlóágyú sörhöz harapjuk a frissen sütött tököt.
Illatban hozta a mazsolás finom deszert érzetet. Nagyon passzol a tökhöz, jó választás volt. mellette maximálisan érvényesült a sült tök karamellizált de nem édes íze. Azért nem egy egyszerű red ale-ről van szó, ez mégiscsak a Brewdog! A red ale-k Szent Grálja!
Maláták: Maris Otter, Caramalt, München maláta, kristály és sötét kristály maltok
Komló: Cascade, Amarillo, Nelson Sauvin, Simcoe, Ahtanum, Centennial

Untappd értékelésem: 3,75, a sör az Untappdon átlagban: 3,67
ABV: 5%, IBU 25

Most pedig az elért eredmények alapján a sorrend

1.  Freaky Freaky - Pumpkin Barley Wine,
TuffBuzz  (44,3p.)
2. Pumpkin Ale - Pumpkin Ale,
Permon (38,0p.)

3..
5am Saint - American Red Ale,
BrewDog + 
sült tök (35,6p.)
4.
Grave-Digger's - Pumpkin Cocoa Stout,
Erjesztők Klubja (34,0p.)

5.
Pumpkin Ale - Pumpkin Ale,
MONYO Brewing Co.   (31,6p.)

A Freaky Freaky tehát mindent vitt.

A sör keletkezéséről, a főzésről a sörről a Mad Scientist bejegyzésében olvashattok érdekes dolgokat. Kattints a képre utána nyomj egy Esc. Másfelől TuffBuzz oldalán az ő szavaival mesél a sörről. Ide akkor jutsz, ha a kép alatt a szöveg alján a Továbbiak -ra kattintasz.

A bjcp pontozásról: az elérhető maximum 50 p. Illat: 12p., Megjelenés:3p., Íz:20p., Korty:5p., Összbenyomás:10p. összegéből jön ki. Ha megnézzük, a végeredményt elosztjuk tízzel, akkor az Untappd értékelési ponthatárt kapjuk, annyi korláttal, hogy 0,25 pontonként van skálázva, azaz 3,25 után 3,5 jön. stb. 

Itt pedig Impavidus kolléga értékelési krédóját reklámoznám. Amitől eltérni lehet, de minek?! :D

0,0 - 2,0 pont: - Soha az életben nem iszok belőle többször. 2,1 - 2,8 pont: - Víz helyett, folyadékpótlásként iható, de ha tényleg sört akarok inni, nem ez lesz az. 2,9 - 3,4 pont: - Bármikor iható, finom, de nem kiemelkedő, ez a minimum amilyennek egy sörnek lennie kell. 3,5 - 4,2 pont: - Igen, ezekkel a sörökkel már el lehet kezdeni a megvesztegetést. Meggyőző sörök. 4,3 - 5,0: - Az istenek is ezt isszák.

 

A magunk részéről remekül szórakoztunk, köszi mindenkinek!

sör tök brewdog Permon Tökös ötös Pumpkin ale Monyo TuffBuzz Freaky Freaky Grave-Diggers 5am Saint Erjesztők Klubja Duke of Pumpkin beer in October

2017\09\30

Sör Labor Nyitás

Őrült tudósok lenni jó befektetés

img_20170929_192306.jpgMad Scientist labor a Szimplában

Fura egy hely ez a Szimpla kert, tulajdonképpen egy eklektikus bazár, ahol 90% százalékban szájtátó külföldiek a vendégek, akik mindent bekajálnak. A Szimplában mindenhol egyforma fostalicska nagyüzemi sör a kínálat, de olyan árakon, hogy az agyam eldobom.

De ennek mától vége lehet, mert megvetette lábát a LABOR, életük nagy lehetőségét kapták meg az őrült tudósok, hogy berendezzenek egy csöppnyi kocsmát (meth labort sicc. a szerk.) -a Szimpla felső emeletén. A vegytiszta graffitis rom külsőt UV fénnyel bombázzák, elegyítenek, vegyítenek és ráadásul hófehér (keményített?) laborköpenyt húztak a csap asszisztensek.

A sört kérheted lombikba (alkalmatlan a csapolásra) vagy logózótt pohárba de most szólok, hogy mind a kettőért ezer forint letéti díjat kell perkálni, aztán majd visszakapod.

De, hogy lemenjünk a mélyebb vetületig, hallgassuk meg Peter Hopsmalt von Corsairt, alias Szepét, hogy meséljen a projektjéről.

img_20170929_201012.jpgMilyen kötődésed van a Laborhoz?

A Labort én találtam ki, én működtetem, ennyi kötödésem van hozzá. :D
Az, hogy ez a Szimpla berkein belül van a Labor, az a Szimpla és a közöttem lévő pénzügyi manőver, de a tartalmát Tamással (Szilágyi Tamás, Mad Scientist) közösen találtuk ki.

 

Akkor tulajdonképpen mindent csinálsz, csak éppen sört nem főzöl.

Igen.

Fél szemedet fogod csak rajta tartani a budapesti Laboron, mit csinálsz még?

Megyek Berlinbe, de ott is egy Labort fogok csinálni.

Ez lesz a neve?

Igen, mert németül is a labor az labor, direkt így lett választva, sőt angolul is lab. Tehát ez a névválasztás, csak ott sokkal nagyobb hely lesz, ott tíz csapon lesz Mad Scientist sör és 10 vendégcsappal fog menni. Ha jól számolunk az húsz csap.

Akkor viszed a magyar jó söröknek a hírét.

Elsősorban a Mad-ét, hogy pontosan mit, ez egyeztetve lesz és a vendégcsapokra még azért fogok kivinni más magyar főzdéket is néha. De elsősorban a kinti főzdék lesznek vendégcsapon Berlinben.

Hogyan lehet jól, hogyan lehet sikeresen ezt a projektet kivitelezni?

Én már éltem Berlinben, meg viszonylag sokat járok ki, tehát azért látom, hogy működik a berlini piac. Jól fog működni a projekt. Teljesen más a kinti árszinvonal, mert azt a 4 deci sört amit itthon megkapsz 1000-1200 forintért, az kint 7 euró.

Akkor ez jó lesz.

Persze. Más költségekkel megy az ember, de más a bevételi oldal is. Más a vásárlóerő.

Miért éppen a Mad Scientist? Velük van jó kapcsolatod?

Az összes főzdével jó kapcsolatom van, de bennük van meg leginkább ez a törekvés, illetve az én agyamban az ő nevükkel, egyebekkel indult el egy gondolat ami létrehozta a Labort. Az őrült tudósok laborjára tudtam egy ilyen tematikus projektet felfűzni most. A többiek még nem kerestek meg egy ilyen ötlettel, tehát nem agyaltam rajta. Itt igen és ezt szültem meg.
De nem zárkózom el a többiektől sem, sőt az Ádámékkal is  (Pein Ádám, Monyo) beszeltünk anno egy Monyo Café ráncfelvarrásról, aztán az elült… én minden ilyesmire nyitott vagyok.img_20170929_185300.jpg

Mikor nyit a berlini Labor?

Berlin? Február.

És mi lesz a Krakn’-el? (Krakn’ Town)

A Krakn’-ben május óta nem vagyok ott. Május óta semmilyen formában nem veszek részt a Krakn’ életében és az üzlettársammal megbeszéltük, hogy nem is fogok visszatérni. Nem tudjuk összeegyeztetni az eltérő elképzeléseinket a vendéglátásról. Más irányba megy mint ahogy elképzeltem és ahogy én tavaly szeptemberben elkezdtem. (A szerk.: Az olvasókat mégis azzal bíztatnám ugyan menjenek és nézzék meg, adjanak hangot a véleményüknek mit tapasztalnak.)

Berlinben lesz valaha olyan grandiózus víziód mint ami a József körúton létrejött? 

Szerintem most ez a Mad Labor is olyasmi lesz. Tehát most ez egy ízelítő, meg ugye mára egy csomó minden még nem készült el abból amit is nyújtani akarunk: tehát jövő héten új csapok lesznek, stb. és ez fog kiforrni Berlinre. tehát ez most egy félig meddig tesztelése is az ötleteknek amik a fejemben vannak, hogyan is lehet átültetni, addig kiérlelődik.

Árkérdés. A Laborban a legolcsóbb sör 1100-1200 forint négy deciliter. Ez nem olcsó. Pedig minden adott, hogy ez másképp legyen. A Mad a saját sörét hozza. Mi történik itt?

A Labornak kvázi a legdrágábbnak kell lennie a magyar piacon, hiszen nem vághat alá az egyéb értékesítő helyeknek ahol Mad Scientist söröket kapni. Elveszítené a többi partnerét. Ezzel a hellyel pont az a cél, hogy erősítse a többi értékesítési hely forgalmát. Itt megmutatja magát, ez egy reprezentatív hely, mert elsősorban a külföldieknek szól a Szimpla. Tudjuk, hogy a vendégeknek a 90-95%-a külföldi, akik pazarul érzik itt magukat, sokan jönnek, keresik ezt a helyet. Keresett a hely. Így mindennapos, hogy este 10-től már csak sorállással lehet bejutni, de azt is csak akkor, ha már kijött valaki, ugyanis csak 800 ember kiszolgálására van csak engedélye a Szimplának.

A Szimplának egyébként az a törekvése, hogy van már külön borpultjuk, van külön koktél pultjuk és most külön lett egy sörpultjuk. Nem az olcsókategóriában gondolkoznak, hanem a drágábban és ehhez minőségi termékek kellenek.

в конце концов:
img_20170929_194226.jpg
Nos a Mad Scientist Laborja lesz a második fecske a Craft műhelyből –jóval a Monyo után- aki saját söreit képes maga árasítani és ezt olyan jól fogja tenni jóslatom szerint, hogy maga után húzhatja a többi craftost. A szeptember eleji Kraft fesztiválnak is volt már olyan üzenete, hogy tagokat toboroz a szárnyai alá, hogy komolyabb érdekérvényesítő erőt tudjon képviselni az értékesítési láncban.

Kifejezetten remélem, hogy a Szimplában az összes szar sört ki fogják szorítani és a fizetőképes vevőkörnek, a külföldieknek tényleg jó lesz. Akkor jó lesz nekünk is. Jó hírünket viszik.. Azzal azonban legyünk tisztában, hogy a Szimpla és a Labor árai nem a magyar köznépnek szól, de még a hányós, bulizós, londoni legénybúcsúsoknak sem akar szólni, de azok úgyis jönnek...

A Szimpla és Szepe teszi a dolgát itthon a Kertész utcában és a berlini Gärtner Straße-n egyaránt. Örülünk, hogy a Craft sör egyre magasabbra emelkedik!

Itt abba is hagyom, ez nem PR. cikk, azt hiszem mindent elmondtam, ha kérdésetek van írjatok! Természetesen amint Szepe kész lesz a berlini laborral, igyekszünk hírt adni róla.

 

sör beer kraft mad labor craft Berlin Szimpla Kézműves sört a népnek! craft beer for the people Mad Scientist Sör Labor Nyitás Őrült tudósok lenni jó befektetés Peter Hopsmalt von Corsairt Szepe

2017\07\29

Craftsör gyűrű a Balaton körül

Új kollab-bérfőzet sör a Balatonon

Néha néha benézünk a Másik boltba, van e valami sör újdonság, (tavaly nagy durranás volt Gasztonyi Ádám  Másik Söre, egy amber ale, (erről bővebben itt: http://kezmuvessortanepnek.blog.hu/2017/07/29/a_masik_bolt_bemutatja_masik_sor). Most egy igen érdekes kollab sör kollekcióra bukkantunk. A projekt (recept) gazda a Balaton17 Brewery, a sör pedig a Fehér nyúl és a Hoptop üstjeiben készült.

cropped-img_5990.jpg

Balaton17 Brewing Co.fotó.
Hogy-hogy főzde és nem a saját főzőtt söre? Nagyon egyszerű, a főzde még épül Balatonalmádiban. Most kísérletezik. Illetve ezek a kísérletek nagyon is ütősek. A Balaton17 szortimentje négy sör, ebből most csak három kapható a Másik boltban. (A negyedik egy Blond ale.)

 

BRÍZ, Amerikai SMaSH IPA, béta verzió
Citra komlóból és pale ale malátából főzve.

Illat: Nagyon finom kellemes Citra komló-maláta illat
Színe:
világos, opálos.
Ízérzet:
telt íz, habos korty. Friss kellemes, könnyed, harmonikus és lágy. Annyi jóság, hogy egy induló sörfőzdétől elképzelni is lehetetlenség. A címke részletesebb tanulmányozása után jöttünk rá, hogy ezek a főzetek bizony kollab sörök, mégpedig a javából! A könnyed jelzőt kiemelném, amita szénsav visszafogottsága is támogat.
IBU 34  SRM 3   Ball.12,9˙  Alk. 5,6 % V/V
Untappd értékelésem: 4,25 

 

Dingi17, Amerikai IPA, Finn vitorlásokról kapta nevét.
Citra komlóból és Magnum komlóból főzve.

Illat: erős malátásság és Citra komló illat.
Színe: sötétebb borostyán, opálos. Szép krémes habbal.
Ízérzet: Itt is habos korty a jellemző. Az erőteljes kesernyésséget tolja a hidegkomlózott friss komlóerő és a közepesen testes malátázottság. Gyümölcsjegyeket nem érzek inkább bizsergető robosztus pörkölt kávésságot.
IBU 60  SRM 14   Ball.16,3˙  Alk. 6,9 % V/V
Untappd értékelésem: 4,00

 

KORMORÁN, Amerikai BLACK IPA,
Citra
komlóból és Magnum komlóból főzve.

Illat: Kesernyés mély illat
Színe:
sörtest fekete. Gyönyörű szép barnás hab.
Ízérzet: telt íz, erőteljesebb komló kererű érzettel. Habos korty kávés ízzel. Egyáltalán nem édes. Leerjedt száraz ízérzet. Korty után érezni a kakaós száraz csokoládás ízt.
IBU 60  SRM 114   Ball.16,5˙  Alk. 6,8 % V/V
Untappd értékelésem: 4,5

Mindent összevéve a söröknél nagyon kedvemre való volt az a frissesség ami egyébként csak a csapolt sörök sajátossága.

 

***UPDATE!!!***

Elkészült a Balaton17 negyedik sörének is az értékelése. 2017.10.29.

Mi az, hogy Balaton17 sör? Igazából ők még inaktívak,a sörfőzde

15319066_1362739960437761_4406324341072800288_n.jpg

még nem üzemel, ezért elsőként egy projekt együttműküdés

alakult ki a HopTop-al, majd a Fehér Nyúllal. Ott pedig az a László Gergő serénykedik akit a Skyland produkciói révén már jól ismerhetünk.

 

Tehát a negyedik sör ami az előző kóstolásokból kimaradt:
MANŐVER, AMERICAN BLONDE ALE
Blond ale-ből ilyen jót mág nem ittam. Tavaszias virágos, mézes, kesernyéssége lehelletnyi narancs vagy mandarinhéj keserű. Kellemes lágy.
IBU 23  SRM 114   Ball.16,5˙  Alk. 5,4 % V/V
Untappd értékelésem: 4,0

img_1945.JPG

sör craft Kormorán kézműves sört a népnek craft beer for the people Craftsör gyűrű a Balaton körül Új kollab sör a Balatonon Balaton17 Dingi17 Bríz

2017\06\26

Visszafogott nyári Permon hopperek és egy intenzív Cryo apa

lazulós nyári Permon sörök

A Permon főzde játszi könnyedséggel nyúl a komlóhoz és malátához.  Az újhullámos sörfőzdének nem találnátok ki, de fontos magyar szála van... Most három Permon sör mutatkozik be. Két szokásos-nem szokásos Hopper: Mandarina Bavaria és Cascade valamint egy vadonatúj főzet, a Cryo Hop Citra.

A Permon sörök igencsak messziről érkeznek hazánkba, Sokolov-ból, ami Karlovy Vary közelében a német terk1.pnghatárnál található. A város régi sörfőzési hagyományokra tekint vissza, mivel feljegyzések alapján 1488-ban főztek már itt sört. A modern sörfőzés alapját Michal Sas (Sás Mihály) és Jan Rada urak  teremtették meg a településen. Az első főzetek elkészítésénél szerencsére maguk mellett tudhatták Josef Krysl-t a cseh söripar jól ismert és megbecsült alakját, aki sok-sok éves Pilsner Urquell-es tapasztalattal a háta mögött sietett segítségükre. Neki köszönhetőek az első saját főzetek receptjei. Az üzem a mai modern cseh mikro-sörgyárak jeles képviselője. Miért különlegesek ezek a sörök? Néha már követhetetlenül sok kis szériás egyedi vagy alkalmi főzetet (lásd Hopper sorozat) bocsát ki a főzde.

Szűretlen-pasztörizálatlan és figyelem KOMLÓZOTABB! sörökről van szó.

Tehát a cél az, hogy az ízekkel-zamatokkal teli söröket minél hamarabb elfogyasszuk, mert tartogatni nem érdemes. Unikálisak azért is, mert kb. 700 km-t utaznak csak ide, hogy kedvünket leljük bennük.

 

img_1299.JPG

Itt a citrus, hol a citrus!

HOPPER MANDARINA BAVARIA, single hop ale

Szín: opálos arany.
Lágy, visszafogott illat, nagyon pici élesztőséggel. Üveg alján lepedék, de ez a tárolás rovására is írható.img_1302.JPG
Nyáriasabb világos szín. Habos korty, halvány citrusos, talán igen, mandarinos illattal. A Permonos szokott édeskés malátás és a keményebb komlózás most eléggé vissza volt fogva, de a korty vége szárazabb. A hangsúly a harmónikus vékonyabb megjelenésre koncentrált. Nem nehéz sör, egy Hopper nyárra.
Szűretlen-pasztörizálatlan
BLS 1°, ALK 6,3 %, IBU 50, (BLS= Balling)
Untappd értékelésem: 3,00

 

img_1320.JPG

Cascade, az illatos komló!

HOPPER CASCADE, single hop ale

img_1312.JPGSötét borostyán szín, sokkal sötétebb mint a MANDARINA.
Nyitáskor komlóünnep illat ami megjegyzem elég gyorsan illanó.
Marcipános jellegzetes Permonos édeskés maláta és a korrekt komlós illat-ízvilág keveréke.
Szűretlen-pasztörizálatlan
BLS 1°, ALK 6,3 %, IBU 50, (BLS= Balling)
Untappd értékelésem: 3,5

 

img_1341.JPG

Egy könnyed apa nyárra!

CRYO HOP CITRA, american pale ale

Színe: mély, tartalmas, sötétarany.
Furcsamód a Citra nem sok sok varázst ad az illathoz, inkább gyümölcsös jelleget érzek. Nagyon ballanszban img_1350.JPGvannak a komlós és édesebb malátás ízek. Egy ponton túl nagyon mély illatok jönnek.
Érezni a könnyedebb testet, de mivel most az árnyékban is 30 fok van ez egyáltalán nem hátrány. Könnyed, illatos, virágos, kicsit kesernyés, nagyon jól iható apa. Természetesen ebben is érezhető a jellegzetese Permonos ízvilág. A háttérben a komló és a maláta játszik. A Citra mindenképpen nagyon jó és friss hatást gyakorol a sörre. Jó a korty érzet, nem habos, kicsit mézes. Utóíz lehelletnyit kesernyés.
Szűretlen-pasztörizálatlan
BLS 13°, ALK 5,6 %, IBU 62, (BLS= Balling)
Untappd értékelésem: 4,25

 

Sörtérkép, ahol Permon söröket találsz.

 első hazai interaktív PERMON sörtérkép

 

Figyelem! A színeknek jelentősége van!


sötétebb korsó, ez Permonos főhadiszállás, csapolt sörük és üveges biztosan van. Prága Sörház (Pest), Csehvegő (Érd).
világosabb korsó: palackban biztosan, esetleg keg.

permon_index_1.jpg

 

sör beer craft pivo főzde sörtérkép brewery Kézműves sört a népnek blog Permon craft beer for the people Sörtérkép - Permon sör lelőhely kereső Visszafogott nyári Permon hopperek és egy intenzív Cryo apa lazulós nyári Permon sörök HOPPER MANDARINA BAVARIA HOPPER CASCADE CRYO HOP CITRA Permon sörtérkép sörtérkép budapest

2017\06\18

Meghalt a Budavári, éljen a Belvárosi sörfeszt!

sörfeszt napok a belvárosban

Nna akkor nagyon gyorsan címszavakban, nem húzva az időt, milyen volt a tegnapi sörfesztivál a belvárosban? Milyen sörfesztivál is ez?

Az egyértelmű, hogy tudjukki ott pöffeszkedik a Budavárban így ott sörfesztivál immár nem lehetséges. De most akkor "Budavári" vagy Belvárosi vagy mi ez a mostani? Valaki nagyon marketinges döntse már el. Ugyanis nekem nem nagyon akar működni a "Belvárosi" néven a tag bejelentkezés a Szabadság térre csak Budavári néven.

Az egész fesztivált fizikai korlátaim miatt nem tudtam bejárni.
Mit Ittam?

 

Brew Your Mind: Yellow Haze. Ez egy NE APA, tele trópusi gyümölcs ízekkel aromákkal, fantasztikus, bombasztikus, mintha a gyümölcs rostokat is éreznéd a szádban..Januárban 4,5 pontot, később már jóval kevesebbet kapott, most is 4 pont alatt zárt, egy kicsit megfáradt. Untappd értékelésem: 3,25  (5,4% ABV , - IBU)

Hübris: újdonsága a kisPéntek, APA. Karamellmalátának köszönhetően sötétebb és malátásabb ízek amit a hidegkomló fanyarít és fűszerez. Untappd értékelésem: 3,75  (4.5% ABV , 33 IBU)

Gyertyános: Tekila's IPA, Aranyszínű IPA, agávé kivonat ad neki egy fanyar, gyógynövényes ízt. Az Amarillo és Mozaik komlók pedig tolják az egészet a Maris Otter vetett ágyra (maláta). Nagyon el van dolgozva az alkohol benne, nagyon ütős! Untappd értékelésem: 3,75  (8 % ABV , - IBU)

Gyertyános: Gesztenyés, Világos Ale. Engem egyszerűen egy cukormentes gesztenyepürére emlékeztet, amibe finoman benne van a bourbon vanília. Nagyon jól tolja a szolíd de mindent uraló gesztenyés ízt. Untappd értékelésem: 3,75  (5,5 % ABV , - IBU)

Gyertyános: Kazamata, Imperial lager, majdnem az egyetlen láger sörük, kollabként indult a Hatodik ízzel. A truvájról itt olvashattok egy korábbi tudósításomban:  http://kezmuvessortanepnek.blog.hu/2017/06/18/kazamata_az_imperial_lager  Untappd értékelésem: 4,0  (8 % ABV , - IBU)

Gyertyános: Barna Gyémánt, sötét lager, malátával alaposan megtömött láger. Hatféle. Annyira nem tudtam élvezni, mert rettentően hideg volt és nem tudta kiadni a legjobb aromáit. Erre még rárepülök, mert ez így most kevés infó. Untappd értékelésem: 3,5  (5,5 % ABV , - IBU)

First: IPA, IPA. Illatra alig valamit érzek, nagyon hideg, ízre viszont jobb. Nem érezni benne annyira komplex és erős ízeket aromákat mint egy ipában lehetne. A színe inkább apás jellegű. *Csupor szerint a béta főzet lett kihozva, a mostani jobb lesz. Meglátjuk. Untappd értékelésem: 3,25  (7 % ABV , 55 IBU)

Csupor: Kvass Ale, Ale. Uborkás íz és egy "fejmagas illat" jellemzi. Nemkedvenc. Ételhez inkább, magában nem ajánlanám. Érdekesség, hogy Marci "lakossági" felhívására kb. 25 liter otthoni uborkalét adtak le a sörhöz. Untappd értékelésem: 1,75  (6,5 % ABV , 3 IBU)

Csupor: Matryoshka, Stout - Russian Imperial.  Fél évig Csupor sörpárlattal átitatott tölgyfa csipszen érlelt. Nagyon malátás, édes, nagyon alkoholos.   Untappd értékelésem: 3,75  (12 % ABV , 40 IBU)

Csupor: PEARmanent, Gyümölcsös Ale. Ez egy körtés belga búza. A búza illatos a Vilmos körtétől, meg egy kis szénsavas íz. Untappd értékelésem: 3,5  (4,5 % ABV , 20 IBU)

Csupor: BONSAI DUBBEL, Belga dupla. Belga stílus, japán whiskhis tölgyfadarabokon érlelve. A recept a Dezsővel közös recept. Savanykás íllat, kicsit samponszerű. Untappd értékelésem: 3,5  (6,5 % ABV , 17 IBU)

Itt most álljunk meg egy szóra. Utoljára a Kecskeméti Manufaktúra söreivel a II. Indoor sörfeszten találkoztam a Gellért Hotelben. Akkor minőségen alulinak éreztem a felhozatalt. A héten volt egy hozzászólás a Craft Beer for the People csoportban, hogy ezek a sörök már nem azok a sörök. Teljesen jók. A hozzászólást nem tudtam figyelembe venni, mert nem a saját kóstolását posztolta ki az illető. Így most utánajártam, megragadtam az alkalmat és végkóstoltam a repertoárt. Olvassátok. többnyire szűretlen és pasztörizálatlan sörök.

Kecskeméti Sörmanufaktúra: Búza,  Teljesen jó az illata, kicsit savanykásabb íz, de teljesen jól hozza a búzát. Kicsit a citrusos (citromos?) aromából többet éreztem mint kellett volna.
Untappd értékelésem: 3,25  (4,5 % ABV , 22 IBU)

Kecskeméti Sörmanufaktúra: Ászok,  Német pilseni láger. A típusnak megfelel, de kicsit pezsgős az íz.
Untappd értékelésem: 2,5  (4,2 % ABV , 22 IBU)

Kecskeméti Sörmanufaktúra: Dry Stout,  stout, Én keveslem benne az anyagosságot és a járulékos alkoholt. Így ez nekem egy enyhébb, könnyedebb porter. A kávéssága kevéssé érződik, illatban a malátásság dominál.
Untappd értékelésem: 2,5  (4 % ABV , 22 IBU)

Kecskeméti Sörmanufaktúra: Pils 12,  Kicsit opálos, kicsit édeskés. Szűrtelen, pasztőrizálatlan. Untappd értékelésem: 3  (4,8 % ABV , 40 IBU)

Kecskeméti Sörmanufaktúra: APA,  Apa. Új sör. Illatban semmivel sem több mint eg átlagsör. Édeskés savanykás íz. Nem tetszik. Untappd értékelésem: 2,5 (nincs adatom % ABV , nincs adatom IBU)

Kecskeméti Sörmanufaktúra: IPA,  Apa. Illatos! Sokkal jobban hozza a kategóriája jegyeit -illat, íz-mint az eddigi söreik. Annyira emlékezetes egyéb jellemzőt most nem tudok rá mondani. 
Untappd értékelésem: 3,5  (5,8 % ABV , 48 IBU)

Kecskeméti Sörmanufaktúra: Málnás, angol ale. Illatban cukros málnás, ízben nagyon málnás. Vettem egy példányt otthonra, lehet, hogy több részlet is kihámozható belőle.
Untappd értékelésem: 3,25  (4 % ABV , 23 IBU)

Kecskeméti Sörmanufaktúra: Meggyes, ale. Illatban nagyon savas, ízben korrekt meggyes.
Untappd értékelésem: 3,25  (nincs adatom % ABV , nincs adatom IBU)

Zip's: Dirty 42, Búza. Vicces: dirty double dozen :D. Cascara kávé. (9:1) 9 a héja és egy a kávé. Tejsavas erjesztéssel készült. Savanyú íz.  Bocs emberek, de itt már a saját kéírásomat sem tudom elovasni. Nem tudom értékelni. :)   (4,2 % ABV , 4 IBU)

Képek. 

A hely adottságai kitűnőek. Itt aztán lehet lélegezni, nézelődni, van elég zöld. Jó a sörfelhozatal is. Akinek nem olvasható, meg egyébként is ezen a linken egy főzdére kattintás után a főzde sörei láthatóvá válnak.
A szervezők azért mégiscsak járatosak a média világában, a'la nature a 'sörfesztivál.hu' domaint szőröstűl bőröstül megvették.  http://www.sorfesztival.hu/

sorkinalat_3.png

 A jó sör legyen veletek!

 

 

index képwin_20170617_201614.JPG

sör szabadság tér Kraft craft beer for the people Meghalt a Budavári éljen a Belvárosi sörfeszt! belvárosi sörfesztivál

2017\06\10

Kisüzem 2017

Kisüzem2

Kisüzem néven, második alkalommal nyitotta meg sörfesztiválját a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesülete a talán már hagyományosnak mondható helyszínen, a Szentlélek téren. Óbudán.

26 Kisüzemi Sörfőzde kínálja söreit, emellett burgerek és streetfood ételek, valamint színpadi és szakmai programok is lesznek. Utóbbi  azt jelenti, hogy a sörfőzde képviselője a söreikről és a főzési elképzeléseikről fog beszélni.

img_1444.JPG

 

Bár kicsit foghíjas a sörfőzdék serege, jó sörben nincs hiány. Mindenképpen javasolt körbejárni és poharakkal kóstolni. A nagy meleg miatt hangsúlyozom, hogy ne csak sört hanem vizet is igyál.

Programok:http://www.gasztrobuda.hu/ kattints a linkre, ha nem olvasható a szöveg.leporello_kicsi.png

index11.jpg

süti beállítások módosítása